2012. január 9., hétfő

Hajas poszt

Ma,három hét pihenés után meg volt az első munkanap :( Számítottam rá,hogy mire hazaérek már nem fog sütni a nap,ez be is következett.Így a tervezett smink helyett,megmutatom én miket használok a hajamra.
Több éves próbálgatás és kísérletezés után nagyjából kialakult a nekem bevált termékek listája.Régen bátran bevállaltam mindenféle frizurát,sok sok hajszínt,a gimiben végig vörös volt a hajam,aztán a ballagás után elszabadult a pokol :D, ma már azonban kicsit lehiggadtam és inkább arra figyelek,hogy egészséges legyen a hajam.Egyenlőre megtaláltam a hajszínem és ki tudja meddig a fazont is,igaz már volt ugyanilyen a hajam,és akkor is nagyon szerettem,utána kezdtem el növeszteni.
Néhány kép a hajaimról:

 ez volt a legdurvább és egyben az egyik kedvencem,padlizsán pinkkel

rövid felemás

 hosszú barna

 hosszú seszínű,ez nem volt jó,de apránként világosítottunk

póthajjal

 ez már póthaj utáni,hosszú világosbarna


és a mostani,rövid,féloldalas,világosbarna

Ezekkel próbálom ápolni és vigyázni a hajam:
Samponok

Syoss Fényfokozó sampon: Nagyon szeretem ezt a sampont,tényleg szép fényes lesz tőle a hajam és isteni illata van. Az ára kb. 1300ft szokott lenni,ami 500ml-ért teljesen baráti,de a Tescoban sokszor akciós,én olyankor szoktam betankolni,900-1000ft-ért.
Head&shoulders 2in1 menthol: Általában ez vagy egy Gliss Kur sampon szokott lenni a Syoss váltótársa,mert egy idő után megszokja a hajam az adott sampont és hamarabb lezsírosodik.Igazából nem szokott korpás lenni a hajam,még ilyenkor télen sem,de annyira jó az a hűs,bizsergető érzés :) Az ára kb.700ft és 200ml.

Balzsam


 sűrű,zselés-krémes állaga van

 Brelil  hajápoló krém zabkivonattal: A fodrászom ajánlotta,amikor póthajat rakattam fel,hogy ez mindkét hajamnak :D jót tesz majd.Imádom,nem cserélném le semmire.Fényessé,puhává és dússá teszi a hajamat.És eszméletlenül jó illata van.Samponozás után egy kisebb diónyi mennyiséget eloszlatok a hajamon,belemasszírozom a hajamba és rajta hagyom kb. 5percig,majd lemosom.1 l-es a tégely és 1800ft volt,ha jól emlékszem.Több,mint egy éve használom és még mindig rengeteg van benne.

Hajápolók

 Got2b göndörödés ellenei hajápoló: Az a helyzet a hajammal,hogy nem mondanám még csak hullámosnak sem,de ha éppen olyanja (köd,pára) van,akkor szálanként felgöndörödik és olyan mintha gyapjas lenne a hajam(remélem értitek mire gondolok) és én azt nagyon úúúúúúútálom :D Na ez ellen az effektus ellen nekem tökéletes.Plusz véd a hajszárító hatása ellen és UV szűrőt is tartalmaz.Szárítás előtt szoktam egy nyomásnyit szétoszlatni a hajamon.1300ft körül mozog az ára,200ml.
Gliss Kur pumpás hajpakolás: Karité olajat kasmír proteint tartalmaz.Fini illat plusz fini puha,könnyen kifésülhető haj :) Szintén szárítás előtt szoktam befújni vele a hajam.Egyszerre csak az egyiket szoktam használni,mert a kettő együtt elnehezíti a hajam,és gyorsabban zsírosodik is úgy.1000ft,200ml.


Brelil kristályolaj: A hajápoló krémmel együtt vettem ezt is.Lenmag kivonatot tartalmaz és a nevével ellentétben olajmentes.Hajfényező és kezeli vagy megelőzi a töredezettséget.Tényleg szépen rendben tartja a hajvégeket és még egy kis plusz fényt is ad a hajnak.Azt hiszem 2400ft volt a 60ml,és ebben is még nagyon sok van.

Hajformázók

Wellaflex extra erős hajlakk: Ez előtt három flakon piros Got2b hajlakkot használtam el,tartott is,de sokat hozzátett a vattacukros,édes illat is :).Aztán egy három napos kiruccanás előtt megvettem ennek a lakknak a mini,utazós kiszerelését és nagyon meg voltam elégedve így megvettem teljes méretben is.Tuti biztos tartás :) És 500ft-tal olcsóbb is,ami nem kevés.800ft,250ml.
Got2b hajformázó krém: Ha azt akarom,hogy tényleg egyenes maradjon a hajam és ne hiába roncsoljam hajvasalóval,akkor egy ujjhegynyi krémmel átfutok a hajamon.És ez is rengeteg időre elég.1000-1300ft,100ml.


Ez lett volna az én nagy hajas posztom.Remélem nem untátok nagyon.
Puszi,Gutti

Ti használjátok valamelyiket?Van olyan termék amihez ragaszkodtok haj témában?

1 megjegyzés:

  1. az elsőőő, bakker nagyon jól állt :$ és a mostani is tetszik :) én eddig syoss-t használtam :) de elkezdett korpásodni a hajam tőle :( úgy hogy most váltanom kellett :(

    VálaszTörlés